Húúú, már megint annyi minden történik, hogy azt se tudom, hova kapjam a fejem. Annyi, hogy pénteken értem haza, de azóta lélegzetnyi időm se nagyon volt.Naná, csupa jó 🙂
Angolul fogok tanulni. Vagyis hát kicsit már el is kezdtem. Az úgy volt, hogy novemberben jön ide egy angol-tanító-néni-barátnő, ide költözik egy hónapra, és lesz egy intenzív házi nyelvtanfolyamunk. És hogy szombaton eljön, és felméri, ki hogy áll, mégis mire készüljön. Ja, gondoltam, beugrik, írunk egy tesztet, angol néni el. Hát, kicsit másképp volt 🙂
Először is (csak jelzem, mert így illik, ezt azért addig is tudtam): az, hogy tanító néni, kicsit nem fejezi ki mérhetetlen szerencsémet. Ő ugyanis még tavaly (és az előző 26 évben) egyetemen tanította az angolt.
Másodszor, nem épp csak beugrott, hanem itt volt két napig.
Harmadszor, úgy elkapott bennünket, hogy alig maradt idő, hogy legalább ebédet-vacsorát rendezzünk, mert azonnal nekiállít tanítani – jaja, szintfelmérés ürügyén -, és amikor kiderült, hogy még másfél órával többet maradhat,mint amire a (tan)tervet elkészítettük, még valami anyagot át akart velünk venni. De mondtuk, hogy nem nem, most a plusz időnkben elmegyünk szépen sétálni, és beszélgetünk kicsit, MAGYARUL.
Viszont arra nagyon jó volt ez a hétvége, hogy lássam, mekkora ajándékot kaptam az élettől. Tudom én, mennyire fontos az angol, főleg így, hogy itt elég gyakran megfordulnak külföldi idegenek és barátok. De bevallom, nekem bizony most se energiám, se pénzem nem lenne arra, hogy kimenjek a világba, és hetente 2-3 alkalommal (aminek értelme lenne) nyelvtanfolyamra járjak. Így viszont, barátok között, egy háromfős (!) csoportban, egy ilyen színvonalú tanárral, bartelban… Csodálatos! Arról nem beszélve, hogy ugyanolyan stílusban, ugyanolyan logikával tanít, ahogyan én igénylem. (Extra plusz: a barátaim is ugyanígy értik meg jól, tehát együtt haladhatunk). Hát nem hihetetlen szerencse??!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: