Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában

Bevallom, néhány könyvét olvasva éreztem már úgy, hogy Agatha Christie-t jobb nézni, mint olvasni, de ez a regény nem tartozik ezek közé.

Persze kísértetiesen hasonlít a Halál a Níluson-ra meg a Gyilkosság az Orient expresszen-re. Abban, hogy a szálak a nagyon régi múltra vezetnek vissza, és abban, hogy fontosak a helyiségek: a gyilkos hogy jutott be, és hogy jutott ki észrevétlenül, meg ki mit hallott a másik szobából/fülkéből/kabinból. Ja, meg hogy ki kinek a kije.

De a történet tetszett, a fordulatok és persze a végeredmény, amire én bizony nem számítottam. A stílus kifejezetten bájos (nem nagyon kedvelem ezt a szót, de nem találok találóbbat). Az egész történetet – cirka két hét eseményei – a frissen felvett ápolónő tollából olvashatjuk, aki nem hivatásos író. Ezt érezteti a szerző, szándékos fordulatokkal, amiket egy igazi nem használna, legalábbis nem ennyiszer. A gyönyörű fiatalasszonyt meggyilkolják, senki se gyanús, mert mindenki szerette, és alibi dolgában nem túl rózsás a helyzet, de elkövetni mégis lehetetlenség volt! 

Mígnem előkerítik Poirot-t, a kis belgát, aki persze szépen megold mindent. Megmondjam, ki volt a gyilkos? 😛