Ezoterikus könyvnek mondják, én azért kezdtem bele újra, mert emlékeztem, hogy egyes részeknél “vinnyogva röhögtem”. Persze, van üzenet, de maga a cselekmény is annyira izgalmas, hogy ha nem lenne, akkor is élvezném.
Két regény – azaz regény a regényben – a történet: Ricsi, az író mesél arról, hogyan kezdte el és miért, meg mit érez közben, és hol kapcsolódik ez az egész a saját életéhez, közben persze – mellesleg – elolvashatjuk magát a regényt, ami ír. Kyráról és az ő hányattatásairól. Döntésekről és útkeresésről és boldogságról.
Szeretem azokat az olvasnivalókat – legyen az ezoterikus, önsegítő vagy szimplán csak irodalmi – aminek az üzenete: az a dolgod itt a Földön, hogy boldog légy. Ezé gyöttél :P.
Bevallom, elegem lett abból a motivációból – mely sajnos elég közkeletű -, hogy most szívás van, de aztán majd valami nagyon jó lesz… Azt gondolom, kellenek célok, amiket megvalósíthatunk, és akkor majd nagyon jó lesz, de megette a fene az egészet, ha útközben nem érezhetem jól magam. Most. Dolgoztam én is mlm-ben, meg bizniszekben, szerettem is, jó is voltam benne. Csak épp idő kellett, míg felismertem, hogy nem vágyom eléggé a luxusra. A mindennapok nyugalmára vágyom, az örömmel végzett munkára. Arra, amit az Omyno-ban a nagyi úgy fogalmaz: SZÉPEN ÉLNI…