Tudom, amit tudok

Van, aki ezüstben szereti ;)

Megrendelték az egyik mandala mécsestartót is. De mivel tudom, hogy a megrendelő kékes-ezüstös párti, felajánlottam, hogy megcsinálom neki ilyen színekben. Na könnyű volt, mert ezt is elkezdtem már. Nem tehetek róla, ez nálam ilyen becsípődés. Mindent el kell készítenem hideg és meleg színekkel, illetve ezüst meg arany változatban is. Csak azt még nem fejeztem be,… Tovább »

Élet virága – újratöltve

Elköltöztem, még nincs netem otthon, ez az egy-két hét kicsit necces :). Azt hittem,miután kész lett a harmadik mandala, hogy már nem festek ott, csak majd itt. De kiderült, hogy nem olyan lett a zöld, mint amit várt a megrendelő (simán megtörténik, senki se hibás). Úgyhogy gyors kitalálni a következőt, és meg is festeni, mert… Tovább »

Gyöngyös tartó ajakápolónak

Annyi dolgom van, de már legalább tisztulnak a dolgok – a költözés körül. Tegnapelőtt viszont még nagyon zavaros volt, itt ültem a kupleráj kellős közepén, miközben még egy csomó dolgot kellett (volna) elintézni, egyszerűen azt se tudtam, hova kapjak. Így aztán nem csináltam semmit. Találtam egy szuper gyöngyös ötletet. Leültem hát a kedvenc sorozatom elé,… Tovább »

Harmadik mandala

Kész van a harmadik. Nekem tetszik, bár persze mondhatnánk, hogy nem az a lényeg, fontos, hogy a megrendelő elégedett legyen, de ez azért nem egészen így van. Először is, azért lettem üvegfestő, hogy jól érezzem magam, miközben szépeket alkotok :). Másodszor pedig nagyon is hiszek abban, hogy az alkotó lelkiállapota meghatározza az alkotás “rezgését”, ami… Tovább »

Bőségmandala

Lassan a költözködésre készülök. Még nem a pakolással, csak a szálak elvarrásával, az utolsó tennivalókkal a városban, az utolsó vállalások befejezésével. Elég sok :). És persze a felfordulás is egyre nagyobb a lakásban. Így egyre nehezebb megszervezni a festést. Pedig muszáj, mert most megrendelés van. Igyekeznem kell, hogy viszonylag megszáradjanak, mire utazom: postára persze még… Tovább »

Magamnak is

Tegnap reggeltől estig festettem. Ez kicsit baj, mert millió más dolgot kellett volna feltétlenül és sürgősen megcsinálni, de képtelen voltam abbahagyni. Ma (de legkésőbb holnap) készen leszek még eggyel, de a cukorkás most is megvan. Bár már nem cukorkáknak hívom őket, hanem inkább ékköveknek. Mióta elkezdtem rajzolni-festeni, és megláttam, micsoda tökéletes módon állították össze ennek… Tovább »

Néha a legegyszerűbb a legjobb

Na jó, kicsit elmandaláztam magam 🙂 Ráadásul – vagy pont azért – nem is azok lesznek, amiket először válogattunk.  Közben új feladatot is kaptam. Egy angyalkát szeretne valaki a lámpájára. Átlátszót, hogy áthatoljon rajta a fény, hogy átvilágítsa a színeket. Ez azt jelenti, hogy a klasszikus ragacs nem lesz jó: csúnya lenne, ha egy nagy… Tovább »

Mandala-mánia

Fesd az ördögöt a falra… Nem panaszképpen mondom, sőt. De épp most beszéltem róla, hogy jön a megrendelés, és felülír mindent, amikor is befutott egy megrendelés, és felülírt mindent 🙂 Négy mandala – első körben: Nagyon örülök, mert nagyon szeretek mandalát festeni, tényleg egyfajta meditáció, kifejezetten csendes-visszavonulós zenét szoktam hozzá hallgatni. Ráadásul a szokásos 20… Tovább »

Szimultán – üvegfestő módra

Van úgy, hogy nincs idő-türelem-helyzet festeni, úgy értem a festéket bejuttatni a kontúrok közé, de mégis valami ilyesfélét szeretnék csinálni. Vagy megragad egy ötlet, és AZONNAL látnom kell üvegen, ha csak a kezdeteit is. És akkor csak a kontúrozóval dolgozom.  Aztán olyan is van, hogy festek egy képen, de várni kell/érdemes, míg megszárad az adott… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!