Valaki megrendeli, aztán persze elkezdi hordani, és a kolléganők, barátnők látják, és megtetszik nekik, és ők is szeretnének, na nem pont olyat, kicsit másmilyet.
Közben az én barátnőm is kért egyet, de amit csináltam neki, az mégsem olyan volt, amilyet szeretett volna. Még mindig az a szokás nálam, hogy amit megrendelésre csinálok, azt nem kötelező megvenni végül, mert simán van esély ara, hogy ami a te fejedben van, másmilyen lesz, mire az én fejemen keresztül el is készül, és akkor ugye minek vennéd meg, mikor nem is olyat akartál. Éppen az az értelme a kézművestől vásárlásnak, hogy nem kell megalkudni. Az meg majdnem teljesen biztos, hogy amit Te nem veszel meg végül, majd megveszi valaki más.
Na ennek a két folyamatnak lett a közös eredménye ez a két garnitúra :):
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: